Pár óra a Túri-hasadékban


A Túri-hasadék emblematikus hely számomra. Egyrészt fekvése, alkata, földtani felépítése képez egy egyedi tájképet, ami bár elhomályosul a közelben fekvő „nagy testvér” mellett, mégis ez az utolsó nyúlványa a karsztos hegyvidéki tájnak, amelyet keletre, északkeletre felvált a mezőség kopár, dombos vidéke. Pontosan ez a látszólagos ellentmondást tartom kifejezetten érdekesnek. Fentről körbejárva az az érzése támadhat az embernek, mintha egy hatalmas kísérlet helyszínét szemlélné (pl. Westworld), hiszen egy mezőn sétált, miközben alatta helyenként 100 m-t mélységet elérő keskeny szurdokvölgy húzódik.
Másrészt sok emlékem is kötődik a szoroshoz. Egyetemi éveim végén (2004 - 2006) rendszeresen töltöttük itt délutánjainkat. Közel volt Kolozsvárhoz, ennek ellenére hétköznap délutánonként sosem volt túlzottan zsúfolt. Azt hiszem a nem túl aktív sziklamászói múltam egyik kiemelt helyszíne volt. Pár évvel később meghatározó szerepe volt a kapcsolatunk alakulásában Orsival.
A mostani kirándulást sem bonyolítottuk túl. Délután, miután felébredt Máté, elindultunk és közel másfél órát töltöttünk a szorosban. Első kis túrája volt Máténak, egyedül csavargott a meredek túraösvényeken, nézte a sziklatornyokat és mászott a kövekre.
A szoros Koppánd felőli bejárata azonban jelentősen megváltozott. Autóval könnyen megközelíthető, jó minőségű, karbantartott földút vezet a falutól a szorosig. Ez szerintem nem baj, ráadásul meglepően tiszta az út környezete. Azonban az út két elkerített magánterületbe torkollik. Mindkét telken turisták fogadására alkalmas épület áll. A házak építészeti stílusa számomra kifejezetten taszító, ráadásul egyikről az aktuális nyári slágerlistát lehetett hallani (pl. Despacito). A két telek teljesen elzárja a szoros bejáratát, csupán egy félméter széles ösvény maradt a turistáknak. A házakat elhagyva a szurdokvölgy változatlanul vad és természetes, megéri felkeresni.

.: mészkőszurdok :.
.: ezekre a falakra jártunk mászni :.

.: ugyanez a sziklatömb 2005 novemberében :.

.: Máté megállás nélkül nassolt :.

.: és elfáradt :.

.: ... :.

aeduard

Nincsenek megjegyzések:

Instagram