.: és a hattyú mese :.
Rég fotóztam céltudatosan, de a tegnapi pécsi köd és a korai ébredés meghozták a kedvem, így ma reggel kisétáltam a Malomvölgyi tóra. Hideg volt, csípte a fagy a füleim (azt hiszem rá kell szoktassam magam a sapkára), az akkuk is lemerültek a fotógépben, de jól éreztem magam. Viszonylag kevés fotóval érkeztem haza, az utolsó kockák is úgy készültek, h expó előtt tettem be az akkut a gépbe (előzőleg a bugyimban melegítettem :) ). A legjobb pillanat egyértelműen a tó jegén történt...lekuporodtam objektívet cserélni a lék mellett, mire az úszkáló hattyúk elindultak felém, nem győztem kattogtatni és cserélni szélesebb látószögre annyira határozottan jöttek, kb. 1 méterre megállt az első madár, "leült" és nézett, forgatta a fejét és nézett. 5 percig szemeztünk, mondtam, h koldusoknak nem szoktam adni semmit, és különben sincs most nálam pénz, nem érdekelte, pont úgy nézett tovább mint a tövisi vonaton a cigány (koldus) gyerekek. Már vártam, h mikor hallom a "Dă, nene, şi mie-un ban, că eu sunt copil orfan...şi dă-mi şi-o buca' de pâine să-mi ajungă până mâine..." , de nem énekeltek, helyettük pár száz vadkacsa hápogott... végül én adtam fel a találkozást, a lábaim kezdtek gémberedni és a térdem se örült a guggolásnak, felálltam és eljöttem. Ők tovább maradtak, tollászkodtak és figyeltek.