Tyulenovo, a Fekete-tenger másik arca

.: szarmata-kori mészkövön kialakult karsztfelszín :.

.: Tyulenovo egyik jelképe a sziklahíd :.

.: szezonban az üregeket vadkempingezők bérlik :.

.: Tyulenovo étterem és fürdőzésre is alkalmas kis öböl :.
Egy munka alkalmával vizsgáltuk a szarmata-kori mészköveket a Fekete-tenger romániai partjainál.  A mészkő feltárásban kevésbé követhető a tenger romániai partszakaszán, legfeljebb 1-2 m magas kibúvásokat lehet találni. Mi is fúrásokkal vizsgáltuk, azonban akadt egy lyukas nap és gondoltam felkeresem a bulgáriai partszakaszt, itt ugyanis felszínen van és látványos sziklás magaspartot képez. A két partszakasz közötti természeti különbségekre fel voltam készülve, azonban ennél jóval nagyobb volt a kontraszt. Ahogy átértünk a határon gyakorlatilag megszűnt a zsúfoltság, káosz, mintha nem is főszezonban utaztunk volna. Az úti célunk Tyulenovo település volt, kb. 50 km-re délre Mangaliatól. A település és környéke főként sziklamászók körében ismert, ugyanis kedvelt boulderező és szóló mászó hely. A település sokkal szellősebb, néhány turista sétált a part mentén, illetve üldögéltek a part melletti étteremben. Az étterem külön dicséretet érdemel ugyanis elfogadható árak mellett leván kívül euróban és lejben is lehetett fizetni, ráadásul változatos étel és ital menüjük volt. Klasszikus strandolásra, fürdőzésre kevésbé alkalmas a hely, de a látvány ezt mindenképpen kárpótolja. Kötelező kirándulás kellene legyen minden romániai parton nyaralónak. A költségszámításba érdemes bevenni a minimum egy hetes bolgár útadót, ami 40 lej kisautóra. Pár héttel korábban Szabi is járt erre, pár kép a blogjáról.

aeduard

Nincsenek megjegyzések:

Instagram